Sikertelenül próbálta zsarolni egy hacker a Netflixet

Kiszivárgott az internetre az Orange Is the New Black sorozat ötödik évadának első tíz epizódja. A Netflix óriási kritikai sikert aratott, saját gyártású műsorának idei évada 13 részes lesz, a jelenlegi tervek szerint 2017. július 9-től válik majd teljes egészében megtekinthetővé a szolgáltatásban.
Forrás: Techbázis Origó Sikertelenül próbálta zsarolni egy hacker a Netflixet

Tálcára tehetjük majd az ismerőseink fejét a Windows 10-ben

Nyilvánosan tesztelhetővé vált a Windows 10 következő nagy frissítésének talán legérdekesebb újítása. A levelezőprogramok, csevegőalkalmazások és hasonló kommunikációs programok beköltözhetnek a Tálcára, így gyorsabban felvehetjük majd a kapcsolatot a rajtuk keresztül elérhető ismerőseinkkel.
Forrás: Techbázis Origó Tálcára tehetjük majd az ismerőseink fejét a Windows 10-ben

100 millió dolláros csalás áldozata lett a Google és a Facebook

A netes szélhámosok általában naiv magánszemélyektől próbálnak kisebb-nagyobb összegeket kicsalni. Persze nem mindenki elégedik meg az ilyen másodosztálybeli kóklerkedéssel, egy litván férfi 100 millió dollárt (olyan 28,6 milliárd forintot) számláztatott ki magának a Google és a Facebook könyvelőrészlegeinek megtévesztésével.
Forrás: Techbázis Origó 100 millió dolláros csalás áldozata lett a Google és a Facebook

Megvadult hétfőn a WebRoot vírusirtója

Hétfőn bekövetkezett az antivírusokat készítők rémálma a WebRootnál. A cég vírusirtója egy hibás definíciófrissítésnek köszönhetően több ezer ártalmatlan az operációs rendszerhez és egyéb alkalmazásokhoz tartozó fájlt kezdett karanténba zárni az ügyfelek számítógépein, plusz adathalász webhelynek minősítette a Facebookot.
Forrás: Techbázis Origó Megvadult hétfőn a WebRoot vírusirtója

Szelepcsiszoló 1455SVP

Beta márkájú pneumatikus szelepcsiszoló.

Tovább a szerszám webshopba, a termékhez…
Termék kategóriák: ,
Termék címkék: , , , ,

Termék kategóriák: ,
Termék címkék: , , , ,

The post Szelepcsiszoló 1455SVP appeared first on Szerszám üzlet és webshop.

Forrás: Szerszámbolt.com Szelepcsiszoló 1455SVP